A beporzás feladatából a méhfélék, legyenek akár háziméhek, akár vadméhek (például poszméhek), hatalmas részt vállalnak. Velük korábbi bejegyzésünkben részletesen foglalkoztunk, ám most szót kell ejtenünk más beporzófajokról is, melyek szintén igen hasznosak, ám kevésbé ismertek.

Ha a beporzókra gondolunk, hajlamosak vagyunk egyből a háziméhekre asszociálni, és nem is jut eszünkbe, hogy mennyiféle más rovarfaj foglalkozik még e nemes és hasznos feladattal. Sőt, a világ különböző pontjain nem is csak rovarok, de gerincesek is végeznek beporzást. A nektárevő virágdenevér (Glossophaga soricina) például egy bromélia faj beporzásában jeleskedik. Rendkívül hosszú nyelvével kieszegeti a virágból a nektárt, eközben pedig be is porozza azt, ugyanis akárcsak a méhek, ő is virágról virágra száll.

A beporzók fontosságáról, a természetben, mezőgazdaságban betöltött szerepükről és kihívásaikról ide kattintva olvashatsz. A bejegyzések a Mondolo Egyesület “Beporzó Hadművelet” komplex természetvédelmi street art projektjéhez kapcsolódóan készültek el.

A sokak által ismert kolibrik is előszeretettel fogyasztanak nektárt, olyannyira, hogy nem csak ők lakmároznak e mézédes csemegéből, de a rovartáplálék mellett ezzel etetik a fiókáikat is. A virágok látogatása során szintén jelentős beporzó munkát végeznek. És ha már a kolibriknél tartunk, íme, valami egészen hasonló a hazai beporzó repertoárból:

Kacsafarkú szender, az év rovara

Kellemes nyári estéken a kertben, a virágok közt sétálva egy furcsa szerzetre lehetünk figyelmesek. Mint apró helikopter vagy kolibri cikázik a növények között, majd áll meg egy helyben lebegve egy-egy virág felett, hosszú pödörnyelvével a nektárból lakmározva. Ez, a mozgását tekintve a kolibrire a megszólalásig hasonlító különös lény nem más, mint a kacsafarkú szender (Macroglossum stellatarum), a 2021. év rovara.

Bár talán első ránézésre nem egyértelmű, de a kacsafarkú szender a lepkék (Lepidoptera) rendjébe tartozik, azon belül pedig a Szenderfélék (Sphingidae) családjába. A szender elnevezés a zúgólepkék megnevezést váltotta fel. Két elmélet létezik azzal kapcsolatban, hogy mire utalhat e neve, és mindkettő e fajcsoport jellemzően éjszakai aktivitásából adódik.

Az első elmélet szerint a szenderek akkor kezdenek mozgolódni, mikor a természet elszenderedik, míg a második szerint nappali álmukra utal, hiszen ilyenkor szenderegnek. A kacsafarkú megnevezés eredete már sokkal világosabb: a potrohon található szőrpamacskoról kapta a nevét, melyek valóban a récefélékéhez hasonlatos „farkat” kölcsönöznek neki.
Habár a szenderek főképp éjszaka aktívak, azért nem mindegyikük. A kacsafarkú szender például nappali életmódot folytat, sőt vádorlepke is.

Vándorolnak

Eurázsiban széltében-hosszában megtalálható, meglehetősen nagy kiterjedésű területen állandó, még Észak-Afrikában is. Hazánkba megfelelő időjárási viszonyok mellett akár már április elején megérkezhet a Földközi-tenger mellékéről, mi több, esetenként át is telelhet.

Érkeztét követően hamar párt is keres, akivel aztán párosodik. Ilyenkor előbb fel-le repkednek a párba állt szenderek, majd össze is kapcsolódnak a párzás idejére. Képesek közösen is repülni ebben az állapotukban. Szétválás után a nőstény előbb táplálkozik, majd lerakja gömbölyded, fényes-zöldes, megközelítőleg 1 mm átmérőjű petéit. Leggyakrabban galajfajokat (Galium spp.) választ, ám arra mindig ügyel, hogy csak napsütötte helyre petézzen.

A petékből kikelő hernyók folyamatos táplálkozás mellett gyorsan nőnek. Többnyire zöldes színezetűek, oldalukon sárga és fehér csík húzódik végig, a 8. potrohszelvényből pedig egy tüskeszerű képződmény meredezik, mely egyébiránt a szenderek védjegye. A bebábozódás előtt átszíneződnek, lilás árnyalatot öltenek, és védett helyet keresnek. Növényi törmelék között, kőrakás alatt bábozódnak be, mely báb világos-szürkés árnyalatú. A kikelt szenderek aztán táplálkozni indulnak, idővel pedig ők is párt keresnek maguknak. Ősszel egyes egyedek a déli telelőterület felé indulnak, míg mások felkészülnek az áttelelésre. Védett, meleg helyet keresnek e célra, a fagyot ugyanis nem szívlelhetik. Nem csak a szenderek közt számít egyedülállónak, de a lepkék között is nagyon ritka az imágó alakban történő áttelelés.  

Hátrafelé is tud repülni

A kifejlett kacsafarkú szender közelebbi rokonságában kisebb méretűnek számít a maga 3 cm körüli testével. Pödörnyelve, mellyel a nektárt szívogatja, kiöltve szintén ilyen hosszúságú. Szárnyfesztávolsága 4-5 cm. Az egyik legismertebb hazai rokon e fajcsoporton belül a halálfejes lepke (Acherontia atropos) termetesebb nála, valamint éjszakai aktivitást mutat.

A kacsafarkú szender kiváló repülő, egész teste e tulajdonságát segítve alakult. Nem csak gyors, cikázó, hirtelen irányváltásokkal tarkított röptéről, valamint egy helyben történő lebegéséről híres, de képes akár hátrafelé is repülni. Szárnyaival másodpercenként 80-85 alkalommal csap. Az emberi szem ezt már nem képes követni, ezért tűnik egybemosódónak a sok egymásutáni szárnycsapás. Kiváló repülési képességeinek köszönhetően, ha csak nincs nagy szél, akár még enyhén szemerkélő esőben is találkozhatunk vele.

Röpte nagy energiaigényű, így kedveli a nektárban gazdag növényfajokat. Emiatt gyakran látogatja az olyan növényeket, mint a petúnia, a lonc, a nyári orgona, a szarkaláb vagy a levendula. Ha ezeket a növényeket ültetjük kertünkben, akkor nagy eséllyel vendégül láthatjuk a kacsafarkú szendert. Szintén segíthetjük, ha a kertünk egy részében szabadon hagyjuk nőni a vadvirágokat (Méhlegelős bejegyzésünk). Ha galaj is van köztük, oda akár petézhet is egy nőstény, amiből idővel hernyó, majd kifejlett egyed lehet. A vadvirágos sarokkal természetesen más beporzókat is segíthetünk, ők is hálásak lesznek e figyelmességért.

Kerülni kell azonban a ligetszépefélék közé tartozó Oenothera speciosa fajt, mert a kacsafarkú szender pödörnyelve táplálkozás közben a növény virágának kelyhébe szorulhat, ami sajnos annak pusztulását is okozhatja.

Ékfoltos zengőlégy

Az ékfoltos zengőlégyben (Episyrphus balteatus) szintén egy kiváló röpképességű rovart ismerhetünk meg. E különös legyecskék is tudnak egyhelyben lebegve repülni. Percenként akár 300-at is verhetnek szárnyukkal, és e képességük a legjobban repülő rovarok közé emeli őket.

Kedvelik az árnyas helyeket, ahol a lombkoronát itt-ott áttűző fénypászmák között lebeghetnek két viráglátogatás között. Az ékfoltos zengőlégy a kétszárnyúak (Diptera) rendjébe, ezen belül a légyalkatúak (Brachycera) alrendjébe és a zengőlégyfélék (Syrphidae) családjába tartozó faj. A darazsakról, méhektől megkülönbözteti, hogy esetében hiányzik a darázsderék, illetve nem kettő, csupán egy pár szárnya van.

Félreértik őket, amiért darázsnak néznek ki

Szegény zengőlegyek nincsenek túl szerencsés helyzetben, ami a megítélésüket illeti. Egyrészt a légy megnevezés nem cseng túl jól, másrészt rájuk tekintve a felületes szemlélődő könnyen darázsnak nézheti őket. Sajnos a darazsak néhány faja időnként bizony meg-megszúr egy-egy embert, így e fajcsoportnak igen rossz a híre.

A zengőlegyek esetében persze a darázs-szerű külső csak megjelenésükben teszi őket „veszélyessé”, hiszen az élénk színezetükkel a ragadozóktól próbálják óvni magukat, amúgy teljesen ártalmatlanok. Nincs nekik még fullánkjuk sem, amivel árthatnának nekünk. Ártani nem ártanak, ám annál inkább hasznosak.

Pedig nagyon hasznosak

Az imágók (kifejlett egyedek) virágporral, nektárral táplálkoznak, kiváló beporzók, és mint ilyenek, nem is kell ecsetelnünk milyen hasznos munkát végeznek. Emellett a petéből kikelő nyű, mint sok más zengőlégyfajnál, az ékfoltos zengőlégy esetében is nagy kártevő apasztó. A kifejlett nőstény ugyanis petéit levéltetvek közé teszi, ahol az kikelve a levéltetvek testnedveit szívogatva pusztítja azokat.

Nagy segítség a számukra, ha virágos növények borítják kertünk egy árnyas sarkát, ahol kedvükre lakmározhatnak, és ha már ott vannak, akkor a levéltetvek ellen folytatott küzdelembe is besegítenek.

A zengőlegyek mellett még számos más légy- és szúnyogfaj vesz részt a beporzásban. Bár többségükben nem alakult ki testükön a pollenek gyűjtésére és szállítására alkalmas testfelület, ettől még kiemelkedően fontos pollinátorok. A kétszárnyúak (Diptera) az alma, az eper, a hagyma, a karfiol, a mustár, a póréhagyma és a sárgarépa esetében is jelentős szereppel bírnak, a csokoládé alapanyagát képező kakaó beporzása pedig kizárólag a törpeszúnyokhoz (Ceratopogonidae) kapcsolódik.

A nedves és hűvös élőhelyeken (ahol a méhek kevésbé aktívabbak) kiemelkedő a kétszárnyúak szerepe a beporzást illetően. Szintén érdekes és fontos tény, hogy a csípőszúnyogok (Culicida) is végeznek beporzást. Vért csak a nőstény szív, de mindkét ivar fogyaszt nektárt.

Díszes darázscincér

Nem csak méhek, lepkék vagy legyek lehetnek beporzók. Remek példa erre a díszes darázscincér (Chlorophorus varius). E faj a bogarak rendjébe (Coleoptera), és a cincérfélék családjába (Cerambycidae) tartozik, és szó szerint megszólalásig hasonlít sárga-fekete színezetével egy darázsra.

A díszes darázscincér nevének megfelelően bizony cincog. És hogy miért darázs-színezetű, miért hasonlít a szúrós-fullánkos rovarokra? Hogy az őt esetleg elfogyasztani szándékozó ragadozó kétszer is meggondolja, hogy darázscincérből lakomázik e. Természetesen fullánkja, akárcsak a zengőlegyeknek, neki sincs, ugyanakkor feltételezhető, hogy valamiféle kellemetlen ízű vegyületet mégis termel, ez ugyanis sok darázsküllemű rovarról kiderült a vizsgálatok során. Így nem csak a színek, de az ízek is taszítják ragadozókat. A margaréta, a vadmurok, a cickafark és a mezei iringó virágzatain gyakran találkozhatunk vele főleg az Alföldön, de az alacsonyabb dombvidékeken is.

Látható hát, hogy e hasznos, beporzást végző fajok mind segíthetők a megfelelő növényzet kialakításával. Azok a növényfoltok, melyekre szívesen járnak táplálkozni a rovarok, és melyek egyéb módon is hasznosak számukra a méhlegelők. Telepíts méhlegelőt a beorzók segítésére, védelmére. Hogyan láss munkához? Ebben a cikkben megmutatjuk.