By Denes 2022-05-17 In Ismeretterjesztés, környezetvédelem, védett állatok

A holtfa táplálékközössége

A cím megtévesztő lehet, mert az erdei életközösségekben jelenlévő holtfa nem csupán táplálékul, de lakóhelyül is szolgál sok faj számára, így a lakóközösség mellett táplálékközösségről is beszélhetünk.

Fontos azonban leszögezni, hogy e két fogalom között nem lehet és nem is kell éles határvonalat keresnünk. A holtfa sok faj számára ugyanúgy jelent táplálékforrást, mint lakó-, búvó-, szaporodóhelyet. 

Holtfa mint táplálékforrás

Az holtfa jelentőségét külön bejegyzésben jártuk körbe, most pedig a holtfához kapcsolódó élővilággal, a holtfához valamilyen módon kötődő fajokkal fogunk foglalkozni.

A holtfa az emberi jelenlét előtt szerves részét képezte az erdőknek, kisebb-nagyobb mennyiségben mindig megtalálható volt azokban. Ebből adódóan számos élőlény evolúciós léptékben mérve is alkalmazkodott, sőt, specializálódott ahhoz. E tény is rávilágít arra, hogy miért olyan nagy hiba eltávolítani az erdőkből a holtfát. A holtfa eltávolításával számos fajt lehetetlenítünk el, és ha állandósul és kiterjed e szemlélet, akkor lényegében ki is irthatjuk e fajokat. E drasztikus lépés azonban újabb fajok eltűnéséhez, végső soron pedig az erdei életközösségek elszegényedéséhez vezethet. 

A holtfához valamilyen formában kötődő fajokat szaproxilofil fajoknak nevezzük. A holtfát közvetlenül fogyasztó fajok az állatok esetén szaproxilofágok, míg a gombák és mikroorganizmusok szaprotrófok. Különbség az egyes fajoknak a holtfára utaltsága terén van.

Bizonyos élőlények választhatnak mást is a holtfa helyett táplálékul a felhozatal függvényében, mások nem (obligát kapcsolat). Érdekes kérdés, hogy közvetlenül vagy közvetve függnek-e a holtfától. Például az a ragadozó, amely olyan fajokat fogyaszt, amelyek csak holtfában képesek szaporodni, ugyan közvetlen kapcsolatban nincs a holtfával, ám annak hiánya értelemszerűn őt is negatívan érinti. Itt tehát közvetett függésről beszélhetünk. Látható tehát, hogy akárcsak más életközösségekben, úgy az erdőkben is igen nagyfokú az egymásrautaltság.

Gombák

A holtfához kapcsolódó gombafajoknak sora elképesztően hosszú. Egyes fajok a még élőfát is képesek támadni. Ezzel útjára indulhat egy olyan folyamat, melynek végeredménye az adott faegyed teljes pusztulása is lehet. Ahhoz azonban, hogy a fát megtámadó gomba ilyen drasztikus hatást fejthessen ki, többnyire bizonyos környezeti tényezők túlsúlya szükséges. 
Az egészséges egyedeket támadó gombák a még élőfák szövetét speciális enzimjeik segítségével elpusztítják, majd a holt faanyagot fogyasztják.

A holt faanyag keletkezésének okaként persze nem csak gombák, rovarok és egyéb biotikus tényezők jelölhetők meg, hanem abiotikus tényezők is (viharok, hótörés, erdőtűz stb.) szerepet játszhatnak, sőt, a fakitermeléssel az antropogén hatás is lehetséges, de tény, hogy a gombák szerepe igen jelentős.

Bükkfatapló

Az élőfát támadó fajok legjelentősebb csoportját a taplófélék adják, ugyanakkor az összes taplóféle közül csak meglehetősen kevés az, amelyik kifejezetten az élőfákon való megjelenésre specializálódott [például a tölgyfa-rozsdástapló (Inonotus dryophilus)]. Sok tapló pedig képes élő- és holtfát is hasznosítani [vékony rozsdástapló (Inonotus cuticularis)].

A különböző holtfatípusok különböző gombafajoknak kedveznek. A már említett élőfa, az álló és fekvő holtfa, illetve a végső korhadási fázisban lévő holtfa és a visszamaradt faanyagtörmelék gombavilága is az adott típusra jellemző. Hogy milyen gombafajok jelenhetnek meg, arra persze a holtfa faja és a holtfa mérete is hatással van.

Egy adott területen található gombák diverzitása a területen megtalálható holtfa mennyiségének és változatosságának függvénye. Ezért is fontos, hogy erdészeti munkáknál minél kevesebb holtfa legyen eltávolítva a termelés során.

A holtfán megjelenő gombák termőteste speciális élettér, és egy igen érdekes gomba–rovar kapcsolat köthető hozzá. A bükkösökben megtalálható bükktaplóban (Fomes fomentarius) például a fekete gombabogár (Mycetophagus ater) verhet tanyát. 

Rovarok

A gombák és rovarok többnyire profitálnak egymás jelenlétéből a holtfa tekintetében, hiszen ahogy a rovarok megjelenése és munkálkodása a faegyedeken a gombák számára nyithat fertőzési kaput, úgy ez fordítva is megtörténhet. Sőt, bizonyos rovarfajok nem is képesek közvetlenül emészteni a cellulózt. A táplálkozáshoz előbb elő kell emésztenie azt egy gombának. Egyes rovarfajok hordozói is a gombaspóráknak. 

Kék pattanóbogár (Fotó: Németh Tamás
https://www.researchgate.net/figure/A-habitat-of-the-violet-click-beetle-wood-pasture-at-Denesfa-Western-Hungary-Figs-2-4_fig1_325344901

Nem mindegy továbbá, hogy milyen típusú holtfa áll rendelkezésre, mert az eltérő típus más és más rovarnak kedvez. Vázlatos jelleggel az alábbiakban áttekintünk erre néhány példát:

  • élőfák elhalt részei: az élő és holt farész határán rágicsálnak a gyászcincérek (Morimus funerus)
  • tükörfoltok, ágcsonkok, odvak: az európai álpattanó (Cerophytum elatreoides) mindhárom helyen megtalálható. Számos odúlakó fajra igaz, hogy teljes életmenete egy odúban zajlik, sőt egy ilyen odú sok egymást követő generáció számára nyújt élőhelyet 
  • elhalt ágak: a rezgőnyár (Populus tremula) elhalt ágaiban a feketemintás gesztcincér (Leiopus punctulatus) élhet. A szalagos díszbogár (Coraebus florentinus) eleve maga hozza létre az ilyen elhalt ágakat azzal, hogy annak még élő állapotában átrágja szállítóelemeit, melytől az elhal 
  • elhalt törzsek kéreggel: a tölgydarázs cincér (Clytus tropicus) elsősorban tölgyek (Quercus) lombkoronaszintjében tartózkodik
  • elhalt törzsek kéreg nélkül: a havasi cincér (Rosalia alpina) öreg bükkösök faja
  • tuskók: a nagy szarvasbogár (Lucanus cervus) lárvája tölgyesek idősebb állományaiban, az ott található elpusztult fák vagy azok tuskóinak korhadó gyökereiben fejlődik.
Hím szarvasbogarak harc előtt (Fotó: Ézsiás Tamás)

Persze nemcsak bogarak, hanem más gerinctelenek is kötődnek a holtfához. Ilyen szaproxilofág fajok többek között a lepkék [darázsszitkár (Sinanthedon spuleri)], a hártyásszárnyúak [kék fenyődarázs (Sirex juvencus)] és a kétszárnyúak [szaproxil zengőlegyek (Xylota)] közt is akadnak. 

A fent említett gerinctelen fajok valamilyen formában, de a holtfához mint táplálékhoz kötődnek. Őket is elfogyasztják azonban, hiszen nekik is vannak ragadozóik.

A szúfarkasfélék (Cleridae) közé tartozó fekete szúfarkas (Tillus elongatus) leggyakoribb zsákmányállata például a fésűscsápú álszú (Ptilinus pectinicornis). A szúfarkasok lárvái és imágói (kifejlett egyedei) is ragadozók. A lárvák a szúbogarak lárváit, még az imágók a kifejlett szúbogarakat zsákmányolják.

A lemez sutabogár (Hololepta plana) tökéletesen alkalmazkodott a kéreg alatti zsákmányszerzéshez, teste ugyanis megközelítőleg 8 mm hosszú, de mindössze 1 mm magas.

A gyászbogarak közé tartozó szélesnyakú kéregbújó (Corticeus fraxini) lárvaként és imágóként is a fenyők kérge alatt tanyázó szúkat fogyasztja.
A barna százlábú (Lithobius forficatus) is előszeretettel vadászik a korhadó fatörzseken és azok kérge alatt. 

A ragadozók mellett parazitoid fajokat is találunk. Az óriás tőrösdarázs (Megascolia maculata) nem csak a tőrösdarazsak, de az európai darázsfajok legnagyobbika is. További érdekessége, hogy méretétől eltérően jámbor, emberre ártalmatlan beporzó. E hatalmas rovarok többek között az orrszarvúbogár (Orictes nasicornis) természetes ellenségei. 

Óriás tőrösdarázs

Leave a reply