A Tisza a Keleti-Kárpátokban található két forrásból (Fekete-Tisza, Fehér-Tisza) ered, melyek aztán viszonylag hamar egyesülve alkotják a Tiszát. Hazánkat és négy másik országot érintve Szerbiában, Titeltől nem messze ömlik a Dunába annak legnagyobb mellékfolyójaként.

Joggal nevezhetjük a legmagyarabb folyónak, hiszen meghatározó felszínformáló szerepet töltött be a Kárpát-medencében. A széllel karöltve, mellékfolyóival együtt a szállított hordalék lerakásával hozta létre az Alföldet, és az itt élő emberek számára is kiemelt fontossággal bírt.

A vízzel borított Alföld

Az Alföld, s az azt kanyarogva átszelő folyó egykor egészen más képet mutatott. A Tisza völgye, s így az Alföld is jelentős részben, ha csak időszakosan is, de vízzel borított volt. Ekkor még 1419 km hosszan hömpölygött (ma 962 km hosszú), és hatalmas kiterjedésű ártere az élet számtalan megjelenési formájának adott otthont.

A tájban élő ember is megtalálta itt a helyét, az ebben a korban jellemző gazdálkodási formát fokgazdálkodásnak hívták. E mozaikos táj sokarcú szépségével és számos kanyarulatával és mellékágával igazi paradicsoma volt az élővilágnak.

Folyószabályozás után kiszáradás

A 19. században aztán összetett gazdasági folyamatok eredményeként a folyó szabályozásáról döntöttek. Elsődleges cél volt a gabonatermesztésre alkalmas termőterületek felszabadítása, illetve a folyó hajózhatóvá tétele.

A tájátalakítás mai szemmel nézve sajnos számtalan buktatót készített elő a
jelenkor emberének. A levágott kanyarultok, és a megnövelt esés sajnos mind hozzájárultak az Alföld kiszáradásához, hiszen ahol addig a víz volt az úr, ott mostanra aszály sújtotta területeket találunk.

Az élővilág is nagyban megsínylette a drasztikus beavatkozást, ugyanis az egykori vízi világ alig 10%-a maradt fenn. A vizes élőhelyek megszűnésével többek között a hajdan volt madárvilág is a múlté, de a folyóban élő halak szaporodása is nehézkessé vált a kiöntések, elöntések során keletkező sekély, meleg vízű, alacsony áramlási sebességű potenciális ívóhelyek eltűnésével. A nagy kanyarok megszűnése a szakadó partok eltűnésével is járt, ami többek között a partifecskék (Riparia riparia), gyurgyalagok (Merops apiaster) és nem utolsó sorban a tiszavirág (Palingenia longicauda) megfogyatkozását is jelentette.

Az ipar és mezőgazdaság jelentősen ront a vízminőségen

A táj végső soron teljesen megváltozott. Sajnos a Tisza kálváriája itt meg korántsem ér véget. A 20. században az egyre intenzívebbé váló mezőgazdasági és ipari tevékenység okán a vízminőség is nagyban romlott. A tiszavirág a 20. század második felében szinte teljesen eltűnt.

Az egyedszámcsökkenés egyik oka a Tisza mellé települt vegyipari gyárak, melyek igencsak drasztikus hatással voltak a vízminőségre. A partvédelem
és medererősítés során alkalmazott kövezések, valamint a kövezés alá terített nemezburkolat szintén e ritka tiszai kérészfaj egyedszámcsökkenését okozta, hiszen lényegében elfedi tiszavirág lárvája
számára alkalmas élőhelyeket.

A vízszennyezés emberekre gyakorolt káros hatásai nyilvánvalóak, ám e hatások nem csak az ivóvízbázist érintik. A mezőgazdasági, ipari és kommunális szennyezések hatására teljes életközösségek semmisülhetnek meg.

Eutrofizáció

Jellemző az eutrofizáció, vagyis a tápanyag-feldúsulás
is, mely drasztikusan változtathatja meg az életközösségek összetételét. E jelenség elsősorban nitrogén- és foszfortartalmú szennyezés hatására következhet be, a mezőgazasághoz köthető, és az állóvizekre, így a Tisza holtágaira lehet jellemző. A túlsúlyba kerülő algafajok leárnyékolják a víz
felszínét, ezáltal több oxigén fogy, mint amennyit fotoszintézisük során megtermelnek.

A mélyebb rétegekben található növények a fény hiányában elpusztulnak, és a bomlás további oxigént von el a rendszerből. Oxigén hiányában az anaerob baktériumok szaporodnak el, ami ideg- és gyökérméregként ható ammónia és kénhidrogén termelődésével jár. A kékalga felszaporodása (vízvirágzás) során cianotoxinokat termel, mely jelentős halpusztulást eredményezhet. A fenti folyamatok következtében csökken az életközösség változatossága.

A mezőgazdasági szennyezések mellett a kommunális eredetűek is káros hatással bírnak. Tökéletes példa erre a kezeletlen szennyvíz folyóba juttatása. Sajnos azonban ezeknél drasztikusabb következményekkel jár az ipar természetre gyakorolt hatása.

A tiszai cián -és nehézfém-szennyezés

A 2000-es év fekete évként vonult be a Tisza történetébe. 2000. január 30-án egy romániai nyitott zagytározó gátjának átszakadását követően 110 tonna cianidvegyület került előbb a Lápos-patakba, onnan a Szamosba, azon keresztül pedig a Tiszába. Ez a cianidszennyezés a Tisza legújabb kori történelmének legsúlyosabb katasztrófája, az élővilágra gyakorolt hatása pedig szinte felfoghatatlan volt.

A planktonikus szervezetek nagy része elpusztult az érintett folyószakaszokon. A helyenként 100%-os mortalitást követően szerencsére a szervezetek viszonylag hamar visszatelepültek. A makrogerinctelenek is megsínylették a szennyezést.

A rákok (Crustacea) és az árvaszúnyogok (Chironomidae) lárváinak pusztulása is 50 % feletti értéket mutatott. A legszembeötlőbb természetesen a halak tömeges pusztulás volt. Az összes halelhullás becsült értéke 1241 tonna, melynek 33,8%-a ragadozó hal, 13,5%-a ponty, 8,1%-a kecsege, 44,6%-a növényevő és egyéb hal.

Egy romániai bánya ülepítő gátjának 2000. március 10-i átszakadásával újabb szennyezés érte el a Tiszát. Ekkor 20 ezer tonna, nehézfémekkel szennyezett zagy került a Vasérbe, ahonnan a Visó vízfolyásán keresztül a Tiszába jutott. Ennek következtében a Tiszabecsnél mért adatok tanulsága
szerint megközelítőleg 50 tonna ólom, 20 tonna réz és 70 tonna cink haladt át a határnál. A nehézfémszennyezés káros hatásai nem közvetlenül jelentkeznek, a táplálékhálózaton keresztül felhalmozódva hosszan fejtik ki hatásukat.

A lakossági hulladék hatása

Szintén nagy terhelést jelent a Tisza élővilága számára a nem megfelelően kezelt lakossági hulladék. Ennek jelentős része a határon túlról érkezik, és ilyenkor egy-egy komolyabb árhullámmal sajnos elképesztő mennyiségű szemet sodor a folyó.

Sajnos a Tisza mikroműanyag terheltsége is megdöbbentően magas. A Tiszán átlagosan 3200 mikroműanyag-szemcse van 1 kilogramm partmenti üledékben, míg a mellékfolyók esetében a szennyezettség értéke kilogrammonként 4100 darab. A szennyezés elsősorban a nem megfelelően tisztított, műszálmaradványokat tartalmazó mosóvízből, kidobott ruhákból és kötözőanyagok bomlásából származhatnak.

A vizet szennyező egyes műanyagok akár 500-1000 évig sem bomlanak le, tehát meglehetősen hosszú távon jelentenek problémát. A táplálékhálózaton keresztül pedig az emberhez is elér, így a humán populációkban nem csak közvetett formában fejti ki káros hatásait.