Egy természetes állapotú erdőt számos olyan tulajdonság jellemez, melyeket egy ültetvényes erdőben nem, vagy csak kis számban, esetleg rövid ideig találunk meg.

A diverzitásnak számos megjelenési formája van. Egyaránt pozitív a magas fafaj-, kor- és strukturális diverzitás.

A fafajdiverzitás szinonimája az elegyesség. A természetes erdőtársulások állományait a Kárpát-medencében akár 10–25 fafaj is alkothatja.

A kordiverzitás más néven a vegyeskorúság. Ennek lényege, hogy az erdőt alkotó faegyedek nem homogén, hanem egymástól eltérő korúak. Egyaránt megtalálhatók benne fiatal, középkorú és öreg egyedek is.

A harmadik megnyilvánulási forma a változatos záródásra és a többszintű faállományra utal. Az inhomogén záródás következtében eltérő megvilágítású területeket kapunk, amelyek eltérő élettereket határoznak meg. A többszintű faállomány a lombkorona tagoltáságára utal: több lomkoronaszintet találunk egy természetes erdőben. A strukturális diverzitásnak tehát vertikális és horizontális fajtáját is megkülönböztetjük.

A diverzitás természetesen a faegyedek szintjén is megjelenik. Az egyedek nem egymás tükörképei, hanem eltérő szerkezettel bírnak. 

A faállomány alatt is van élet

Bár ennek mértéke erdőtípusonként eltérő. Egy núdum bükkösben a beárnyékoltság okán kevesebb az aljnövényzet, mint egy olyan erdőben, ahova több fény jut. Összességében azonban elmondható, hogy az egészséges erdő sajátja az egészséges cserje- és talajszint. 

Az erdőszegélyek jelenléte is kiemelten fontos, ugyanis többek között védelmi szerepet töltenek be például a viharkárok ellen, mert az érkező szelet elvezetik a lombkorona felett. Két közösség között található speciális jellemzőkkel bíró területek az ökotonok, melyek a táji léptékű diverzitásban játszanak jelentős szerepet.

Szintén fontos az őshonosság kérdése. Egy természetes erdőből a tájidegen fajok optimális esetben hiányoznak, vagy csak kifejezetten kis mértékben vannak jelen. 

Az erdő nemcsak térben, de időben sem állandó

Erdőfoltnyi területen az ott található fiatalabb, idősebb faegyedek időről-időre áldozatul eshetnek valamilyen katasztrófaszerű eseménynek (hótörés, széldöntés, tűz, árvíz). Kisebb léptékben a végső életkorukat elérő faegyedek kidőlése, összeroskadása is utat nyithat az erdő megújulásának. Amíg nagyobb léptékben a szukcesszió (növénytársulások egymásutánisága, előbb pionír, végül klimax társulásra jellemző fajok megjelenése), addig kisebb léptékben a lékesedés ad erre lehetőséget: a kidőlő fa helyén megnyíló lékben a fiatalok nyernek teret.

 Idős korukat elérve, de akár különböző hatásokra is, odvasodhatnak, száradhatnak lábon a fák. Az elhaló, korhadó faanyag jelenléte esszenciális az erdőben. 

Az egészséges erdőhöz halott fák is kellenek

Azok az erdők, melyekből a holtfa nem lett eltávolítva, sokkal fajgazdagabbak. A holtfa eltávolításávval eltűnnek többek között bizonyos harkályfajok (kulcsfajok), ennek következményeként pedig számos más faj is az erdőből. E tendenciákat nem volt nehéz összefüggésbe hozni a nem megfelelő, a holt faanyagot és így az erdő biodiverzitását negatívan érintő gazdálkodási módokkal.

Ma már tudjuk, hogy az erdő egyik legnagyobb kincse a holtfa: az erdő diverzitásának, számos ökológiai folyamatának alapköve. E diverzitás hiányában az erdő elveszíti alkalmazkodóképességét, ami a jelenkor környezeti változásai mellett rendkívül sebezhetővé teszi azt. Az ember természettől való függése pedig tagadhatatlan (lásd a beporzók szerepét), így erdeink optimális természeti állapotának megőrzése is kulcsfontosságú.

Olvasd el a témához kapcsolódó további bejegyzéseinket is!
– A holtfa, az erdő kincse, avagy miért fontos, hogy legyen elegendő holtfa az erdőkben, vízpartokon, vizes élőhelyeken.
– A holtfa lakóközössége. Ismerd meg milyen élőlények és hogyan használják előhelynek és táplálékforrásnak a holtfát.