Településeink egyre ritkuló, de igen jellegzetes és közismert fajai a füsti (Hirundo rustica) és a molnárfecske (Delichon urbicum). Róluk egy korábbi írásunkban már részletesen meséltünk, így most a harmadik állandó költő fecskefajunkkal, a partifecskével fogunk részletesebben foglalkozni.

A partifecske (Riparia riparia) – ellentétben a két másik valódi fecskénkkel – nem az urbánus környezet költőmadara, tojásait ugyanis nem a házfalakra tapasztott sárfészekben költi ki. Habár az imént említett fészkelési stratégia sem épp általános, de még ennél is különösebb módszert választ a tojások óvására, majd később a fiókák biztonságban történő felnevelésére: költőüreget ás. E szokása persze meg is határozza költési lehetőségeit, de ne szaladjunk előre, erről kicsit később írunk részletesen.

A partifecske a madarak (Aves) osztályának a verébalakúak (Passeriformes) rendjébe, ezen belül is a fecskefélék (Hirundinidae) családjába tartozó faj, méghozzá a három hazai állandó fecskefélénk közül a legkisebb. Hossza 12-13 cm, szárnyfesztávolsága 26-29 cm, míg tömege 11-16 g. Kisebb mérete mellett szürkésbarnás hátoldala és legkevésbé villás farka különbözteti meg a feketés színárnyalatú hátoldallal bíró füsti és molnárfecskétől. Alul fehér, csupán torkát és hasát választja el egy szürkésbarna örv, mely a fiatal egyedek esetében elmosódott, gyenge. Szintén a fiatalokra jellemzők a harmadrendű evező- és a felső szárnyfedő tollain található világos szegések. 
Röpte gyors és könnyed, bár hiányzik belőle a másik két fajt jól leíró kecsesség. Röpülése során nem jellemző a repülési magasság hirtelen változtatása. Hangja száraz, érdes zsizsegés, melyet a költőüregek előtt felbolyduló csapat egyre hangosabban és egyre gyorsuló ütemben hallat. Éneke halk, dallamos csicsergés. 

Elterjedése

A partifecske Eurázsia és Észak-Amerika mérsékeltövi területein általánosan elterjedt. Európában a magashegységeket, az Appennini-félsziget nagy részét és Észak-Európa egyes területeit leszámítva szinte mindenhol előfordul. Több alfajjal is bír, hazánkban a törzsalak (R. r. riparia) költ. Nemcsak világállománya, de a hazai állomány is csökkenést mutat. Hazánkban a felmért telepek nagysága alapján 15-50 ezer párra becsülik. 

A folyószabályozás előtti időkben igen nagy számban költött a szakadópartok homokfalaiban. E szokását a mai napig megőrizte, ám a szabályozásokat követően a kanyarulatok átvágásával e folyamatosan leszakadó-képződő, meredek partok száma nagyban csökkent, így az emberi tevékenység hatására markánsan visszaestek az ilyen jellegű fészkelési lehetőségei. A már említett emberi tevékenységek egy másik formája, a bányászat azonban nem várt lehetőségekkel segítette a partifecske állományainak fennmaradását. Főként a homok- és agyagbányákban, de kisebb, falvak melletti illegális homoknyerő helyeken kialakuló mesterséges partfalakban is nagy számban tudtak megtelepedni, és kisebb-nagyobb telepeket létrehozni. Napjainkban a külterületek építkezései során létrejött alapok függőleges földszelvényeiben is találkozhatunk költőüregeivel, de eseteként a csatornák, árkok meredek falát is hasznosítja költési célra. Általánosságban elmondható, hogy mára döntően alföldi jellegű területeken fészkel, és egyaránt választja a természetes és mesterséges kialakulású homok-, agyag- és kavicspartfalakat. 

Költés

Vonulásukból az első partifecskék április közepén érkeznek, de a madarak dandárja május közepén, június elején ér a költőterületre. Jórészt telepesen költenek, de akadnak magányos párok is. A klasszikus, folyók mentén található telepek esetében a költésre szánt üregeket főként a függőleges falak felső harmadába ássák. A telepek mérete igen eltérő, a néhány tíz párostól kezdve akár több ezreseket is találunk. Az előző évi üregeket nem használják, minden évben új üreget ásnak. Ennek az az oka, hogy az előző évi fészkek anyagában lehetnek még paraziták, melyek jelenléte negatívan befolyásolná a költési sikert. Többnyire egy fészekaljat nevelnek, de alkalmasint másodköltés is zajlik. Ilyenkor vagy az első költésre szolgáló telepen maradnak, vagy egy másikat keresnek, sőt a költőpár is felbomolhat ilyenkor, hogy új párral vágjanak bele a második költésnek.

A hímek az érkezésükkor azonnal munkához látnak, majd a párba állást követően a tojók is kiveszik a részüket az ásásból. E munka során napi 8-13 cm-t haladnak, és összesen 5-14 nap alatt végeznek. Az így kialakított alagút hossza igen változatos, általában 35-120 cm közöttiek, de átlagosan 70 cm hosszúak.  Amint kész az üreg, azonnal megkezdik a folyosó végén található költőüreg, vagyis a csésze kialakítását, mely jellemző magassága 5-6 cm, míg átmérője 13-15 cm. Ez a munkafolyamat 2-3 napot vesz igénybe. A csészét száraz fűszálakkal, levelekkel és pihetollakkal bélelik. Megesik, hogy a szomszédos költőüregek tulajdonosai ellopkodják egymástól a fészekanyagot.

A fészkek

Az átlagos fészekaljban 3-6 darab tompa, fénytelen felületű, esetleg enyhén fénylő, fehér színű, folttalan tojást találunk. Gyakori a részleges összetojás, mely akár 8-9, sőt 10 tojásos fészekaljat is eredményezhet. A kotlás csak az utolsó, esetenként az utolsó előtti tojás lerakását követően kezdődik. Napi egy tojást rak le a tojó. Átlagosan 13 napig zajlik a kotlás, majd ezt követően a fiatalok megközelítőleg 22 napig tartózkodnak a fészekben. A kirepülés után még egy hétig etetik őket a szülők, a tejes önállóságot pedig egy hónaposan érik el.
A ritkán előforduló másodköltés azokra a párokra a jellemző, melyek korán kezdtek az első költésbe. Megfigyelhető azonban, hogy ezek a párok otthagyják akár a fiókás fészekaljukat is. E jelenségnek a hátterében az állhat, hogy a vonulásra való készülés, a táplálkozással történő tartalékfelhalmozás előbbre való számukra, mint az utódnevelés. Ez talán kegyetlennek tűnik, ám erre inkább stratégiaként kell tekinteni. Nagyobb eséllyel tudnak egy sikeresen levezényelt vonulást követően újabb költésbe kezdeni, mint legyengülten nekivágni a nagy útnak.  

Érdekes költőhelyek

A már említett tipikus, partfalaknál megfigyelhető költések mellett érdemes megemlíteni pár érdekes költőhelyválasztást is. 1922-ben történt, hogy a Tisza magas vízállása megakadályozta a szokásos partmenti költést, ám a partifecskék nem jöttek zavarba, a szomszédos településen, Mezőtarpán molnárfecskék fészkeiben költöttek. 2001-ben a Szeged melletti Fehér-tavon található egyik silótorony állványának betontalapzatában található műanyag vízelvezető csövekben jegyezték fel e faj költését, míg Csehországban több alkalommal is kőfalba épített vízelvezető csövekben telepedtek meg a partifecskék. 

A partifecske kizárólag repülő rovarokkal táplálkozik, melyeket röptében a levegőben fogyaszt, és utódait is ezzel eteti. Egyaránt találunk táplálékkészletében vizes élőhelyekhez kötődő rovarfajokat, de mezőgazdasági területekhez kötődőket is. A vizes élőhelyek táplálékkínálata főként extrémen esős időben, nagy szárazságokkor, illetve a vonulás előtti töltekezés során értékelődik fel. 

A partifecske vonulása

A fecskék az augusztus végén, szeptember elején lezáruló költés végeztével aztán gyülekezni kezdenek, felkészülnek a hosszú útra, a vonulásra. A látványos jelenség igen megterhelő feladat, a partifecskék ugyanis hosszútávú vonulók. Az európai állomány széles fronton, Afrika nagy területein szétszóródva telel. A hazai állomány a geolokátoros adatok alapján főként a Csád-tó környékén, Közép-Afrikában tölti ezt az időszakot.

Részletes bejegyzésünk: Fecskevonulás – Miért és hogyan csinálják?

A vonulás megkezdése előtt nappal igyekeznek agrárterületeken, vizes élőhelyeken táplálkozva feltölteni tartalékiakat, éjszaka pedig akár több tízezres csapatokban éjszakáznak nádasokban. A szeptember közepén kezdődő őszi vonulás során a majd ötezer kilométeres távolságra lévő telelőterületet kicsivel több, mint két hét alatt érik el. A tavaszi vonulás megkezdéséig megtörténik a vedlés, majd a megfelelő pillanatban nekivágnak a költőhely felé vezető útnak. Ezt a távolságot kicsivel rövidebb idő alatt teszik meg, mint ősszel. Pontos adatok bizonyítják, hogy a ténylegesen repüléssel töltött idő mindössze 6 nap, a fennmaradó időben táplálkozással pótolják az elégetett kalóriamennyiséget. Hazaérve aztán minden kezdődik elölről. Azonban ez nem minden fecskének adatik meg, átlagosan csak a vonuló állomány 40%-ának sikerül, hogy a következő évben is költésbe kezdhessen.

Veszélyben a partifecske

Az elmúlt évtizedekben igen jelentős állománycsökkenés figyelhető meg nemcsak bizonyos európai területeken, de sajnos a hazai állomány esetében is. Igen szemléletes, hogy az egyik kiemelkedő természetes élőhelyén, a Tisza folyó közel 600 km-es hazai szakaszán a 90-es évek 20-33 ezres állományának helyén mára mindössze 3000 példánnyal találkozunk. E drasztikus csökkenés főként az alsóbb szakaszokat érinti, ahol szinte eltűntek a faj telepei, de a felső szakaszon is jókora a fogyatkozás.  
Az állománycsökkenés több jelenség együttes hatására vezethető vissza.

A partifecske hosszú távú vonuló, így két kontinens viszontagságaival is szembe kell néznie. Afrikában a Száhel-övezet szélsőséges szárazságai jelentős nyomás alá helyezik a vonuló fecskéket, de az telelőterületek átalakulása is negatívan hat. Európában a fokozódó mezőgazdasági termelés, intenzív gazdálkodás hatására egyre kevesebb a táplálék. Szomorúan tapasztalható, hogy mindkét kontinensen romlanak, illetve sorra tűnnek el vizes élőhelyek, melyek rettentő nagy jelentőséggel bírnak a megfelelő táplálékbázis szempontjából. A közvetlen emberi tevékenységek mellett a szintén emberi hatásra erősödő klímaváltozás is okolható a negatív tendenciákért. Mindezek mellett a hazai állományra az elmúlt évtizedekben nagyban megnövekedett rókaállomány is közvetlen veszélyt jelent. 

Hogyan segíthetjük a költés sikerességét?

A hazai költőállomány számára elsősorban a költési siker segítése az elsődleges feladat, mellyel a sok szélsőséges hatás okozta masszív mortalitást tudjuk mérsékelni, illetve ellensúlyozni. De mi is szükséges ehhez? Először is nagyon fontos, hogy megőrizzük vizesélőhelyeket, a nádasokat, kaszálóréteket. Ezek jelentik ugyanis a koratavaszi hideg időjárás során az egyetlen táplálkozási lehetőséget, de a fiókanevelés során, valamint a vonulásra való készülés idején is rettentően nagy jelentőséggel bírnak. Táplálkozás és fiókanevelés tekintetében szintén meghatározóak a megfelelően gazdag, diverz mezőgazdasági területek. A monokultúrák nem biztosítják a megfelelő táplálékbázist.

Mindezen lehetőségek mellett a hétköznapi ember is segítheti a partifecskéket. Talán nem olyan könnyű megoldás, mint egy mesterséges madárodú kihelyezése, de összefogással és némi szerencsével nem lehetetlen. E lehetőség pedig nem más, mint a mesterséges költőfal kialakítása. Ennek lehetőségeiről az alábbi rövid bejegyzésünkben olvashat a lelkes érdeklődő.