A hazánkban élő egyetlen mókusfajt bizonyára senkinek sem kell bemutatni. Nem kell messzire menni, hogy találkozzunk egyedeivel, bizonyos esetekben akár a kertünkben is összefuthatunk velük, de kifejezetten nagy városok parkjaiban is megfigyelhetők e bundás fickók.

Bejegyzésünk a Muralpaint csapat és a Mondolo Egyesület részvételével zárult Vörös mókus projekt óriás falfestményéhez, gyakorlati és ismeretterjesztő megoldások részeként készült el. Bemutatjuk ezen feledékenységükben igen hasznos állatok tudnivalóit, kihívásait és hogy hogyan tudunk nekik segíteni a saját környezetünkben!

Rendszertani besorolás és elnevezés

A teljes nevén európai vagy vörös mókus (Sciurus vulgaris) a rágcsálók (Rodentia) rendjébe, ezen belül is a mókusfélék (Sciuridae) családjába tartozó emlősfaj. Nevét feltehetőleg makogó hangja után kapta, így a régmúlt időkben mókának nevezték. Később ehhez kapcsolódott egy kedveskedő -us toldalék, mint például a kutyus esetében, így megalkotva a mókus szót. A népnyelv cibókaként, evetként, de kelempájsz madárként is hivatkozik rá.

Elterjedés és élőhely

A vörös mókus hatalmas elterjedési területtel bír, amely lefedi gyakorlatilag egész Eurázsiát. A mérsékelt övi erdők és a fás parkok lakója. Magyarország őshonos, és egyaránt megtalálható hegy-, domb- és síkvidéki, lombos és fenyőerdőkben is. Egy átfogó kutatás szerit előnyben részesíti az őshonos fafajokból álló elegyes lombhullató erdőket. Kisebb eséllyel a nem őshonos, lombhullató erdőkben találkozhatunk vele, legkevésbé pedig a szintén nem őshonos, homogén tűlevelű erdőkben fordul elő.

Színezet és méret

A vörös mókus elnevezés kissé megtévesztő lehet, mert bár ábrázolásaiban rendre látványos rókavörös bundával jelenik meg, valójában a színezetét tekintve a barna szinte minden árnyalatával találkozhatunk a kifejezett sötétbarnától egészen a világos, már-már sárgás árnyalatig. E színezet béli sokféleség leginkább az adott egyed élőhelyétől függ. Nagy általánosságban ugyanis kijelenthető, hogy a sötétebb tűlevelű erdők lakójaként jellemzőbb a sötét színezet, míg a vöröses és világosabb árnyalat inkább a lombos erdőkben fedezhető fel. Olykor azonban az adott populáción belül is találhatunk eltérő színváltozatokat. Változik még az adott egyed színezete az év során is, ugyanis évente kétszer, tavasszal és ősszel is bundát váltnak. A téli szőr jellemzően sötétebb. A mókus fülein jellegzetes fülpamacsokat hord, ám ezt is csak időszakosan teszi. Télen a legpompázatosabb e szőrdísz, tavaszra aztán lassanként kihullik, és majd csak ősszel kezd az újabb pamacsok növesztésébe. Testtömege 250-500 gramm, testhossza 21-30 cm.

A bolyhos farok a mozgást segíti

Hosszú (15-25 cm), szinte testhosszával megegyező hosszúságú bolyhos farka jellegzetes, és több célt szolgál. Egyrészt alvás során maga elé hajtva nagyszerű hőszigetelő, másrészt a fák ágai között ugrálva az egyensúlyozást szolgálja. Rendkívüli ugrásokra képes, akár 4-5 méter távolságot is átszelhet ilyen módon, melyre az izmos hátsó lábak teszik alkalmassá. Erős karmainak köszönhetően a fák kérgén is remekül és gyorsan mászik, teszi ezt könnyűszerrel akár fejjel lefelé is. A fent említett tulajdonságainak köszönhetően akrobatákat megszégyenítő ügyességgel mozog a lombkoronában.

A mókus érzékszervei

Látása, hallása elsőrangú, és igen fejlett szaglással is rendelkezik, illetve testén több helyütt is finom érzékszőrök találhatók.

Étrend

Fogazata kiválóan alkalmas a különböző csonthéjas termések felnyitására, így elsősorban különböző növények magvait (dió, mogyoró, fenyőfélék) fogyasztja, de gyümölcsök, valamint gombák is szerepelnek az étlapon. Ritkábban fák bimbóival, hajtásaival és virágaival is él, illetve azok kérgével is táplálkozhat. Nem csak növényi eredetű táplálék jellemzi azonban. Előfordul ugyanis, hogy rovarokat zsákmányol, sőt, az alkalmi fészekrablás is szóba jöhet. Ilyenkor fióka és tojás egyaránt zsákmányául eshet.

Táplálékkeresés és raktározás

Idejének igen nagy részét, napi aktivitásának 60-80 %-át tölti táplálékkereséssel és táplálkozással. Mindemellett a különféle magvak és termések felhalmozásával élelemraktárakat is kialakít. Ezeket rendre föld alá ásva, fák gyökerei közé rejtve, avarral elfedve vagy odúkban halmozza fel. Az elrejtett csemegét aztán nem minden esetben találja meg, sőt, az igazat megvallva nagyobb eséllyel sosem lel rá többet. Ez viszont nagy haszon az erdő lakóinak, és magának az erdőnek is, hiszen például egy borz vagy egy vaddisznó az éléstárat kiszimatolva jó lakomában részesülhet, míg a fák a terjedésüket köszönhetik a mókusok által elásott, majd csírázásnak indult magoknak.

Fészeképítés és lakóhely

Az vörös mókus számos érdekes tulajdonsággal bír, de talán az egyik legkülönlegesebb jellemvonása a páratlan fészeképítő tehetsége. Fészke leginkább a szarkáéhoz hasonlít, hiszen akár csak e fekete-fehér varjúféle, a mókus is gömb alakú fészket épít, ám amíg azon a bejáratot oldalt találjuk, addig a mókusfészekbe alulról jut be annak tulajdonosa. E rafinéria a biztonságot szolgálja, mint ahogy az is, hogy előszeretettel építkezik a fák csúcsán található vékonyabb gallyakra. Ha ragadozó közelít, fészkének remegése már messziről jelzi az illetéktelen betolakodó jöttét. A fészek két rétegű: van egy külső, leveles gallyakkal átfont, vastagabb ágakból álló burkolata, és egy fahánccsal bélelt puha belső vacok.

Szaporodás és életciklus

Hazánkban két párzási időszak jellemző. Az első februártól áprilisig, míg a második májustól júliusig tart. Átlagosan évi két fészekalj jellemzi a nőstényeket. A nászidőszak igen látványos. A hímek intenzív fogócskába kezdenek a nőstényekkel, helyesebben hosszan kergetik azokat. Egy hím több nősténnyel is párosodhat.

Utódgondozás

A párzást követően 38-42 nap múltán átlagosan 3-4 utód születik. A 10-15 gramm testtömegű magatehetetlen apróságok ekkor még teljesen vakok és csupaszok. Szemük a harmadik hetet követően nyílik ki, míg szilárd táplálékot hozzávetőlegesen a 40. nap után kezdenek fogyasztani. Ekkortájt hagyják el a fészket is. Innentől már maguk keresik a táplálékot, de a család még 8-10 hétig együtt marad.

Élettartam

Az első tél igen megterhelő a fiatal mókusok számára: Igen kevesen, az azévi szaporulat csupán 20-25%-a éli meg a tavaszt. Amennyiben ez sikerül, úgy a mókusok akár 3-5 évet is élhetnek. Az ivarérettséget egy éves koruk körül érik el, és a nőstények életük második évében hozzák világra első fészekaljukat.

Természetes ellenségek

Természetes élőhelyén a legfőbb ragadozója a nyuszt (Martes martes). Szinte hihetetlen módon ugyanis e szőrmés kisragadozó nemcsak képes követni a mókust a fák ágai közé, de ott kitartóan üldözi, fárasztja, majd zsákmányul is ejti. Madarak közül a héja (Accipiter gentilis) mint tipikus erdei ragadozómadár említhető. E faj sajátja, hogy kiválóan repül az erdő sűrűjében is, és lesből, meglepetésszerűen csap le zsákmányára. Az említett predátorok mellett alkalmanként még a róka (Vulpes vulpes), a nyest (Martes foina), illetve a vadmacska (Felis silvestris) is veszélyt jelenthet a mókusra, városi környezetben pedig áldozatul eshet a kutyáknak és a macskáknak, valamint sajnos gázolás által az autóknak is.

A szürke mókus fenyegetése

A szürke mókus sikere

Említést kell még tennünk egy másik veszélyeztető tényezőről, mely nem más, mint a keleti szürkemókus (Sciurus carolinensis). E faj eredetileg Észak-Amerika keleti partvidékének lomberdeiben honos. Európába, pontosabban először Angliába a XIX. század végén telepítették. Itt igen hamar megtalálta számításait, robbanásszerűen megnőtt az állománya, Anglia bizonyos részein pedig teljesen kiszorította az őshonos mókusfajt. Hasonló folyamatot figyelhettek meg a kutatók Észak-Olaszországban is. A szürke mókus itt is az vörös mókus kárára terjeszkedik.

Veszélyek az őshonos fajra

De mi lehet a szürke mókus sikerének titka? Amikor egy idegenhonos faj kerül az őshonos rendszerbe, ott többféle módon reagálhat az új helyzetre. Bizonyos esetekben az új élettér alkalmatlan lesz a számára, és hamar kihullik abból. Előfordul azonban, hogy megtalálja a számításait, és „jól érzi magát” az új közegben. Ennek számos oka lehet, például hiányozhatnak a természetes parazitái és predátorai, esetleg pusztán csak jobb kompetítor (versenytárs), mint a hazai, őshonos fajok egyedei. A szürke mókus esetében a válasz összetett.

Egyrészt nagyobb, erőteljesebb, és jobban viseli az emberi zavarást is. Másrészt a vizsgálatok szerint a makkokat is nagyobb hatékonysággal emészti meg, aminek köszönhetően jobban halmozza fel a téli zsírréteget. És ha mindez nem lenne elég, ráadásul még hordozója is az őshonos mókus számára halálos parapoxvírusnak. Sajnos e tényezők eredményeképpen a szürke mókus európai térhódítása elkerülhetetlennek tűnik, ami végső soron a teljes kontinentális állományt veszélyeztetheti.

Hogyan segítsünk a mókusoknak?

És hogyan segíthetjük a hazánkban őshonos vörös mókust? Például téli etetéssel. Egy hazai kutatás rámutatott, hogy a nagyvárosok parkjaiban élő mókusok télen jelentős részben táplálkoznak a parkokban elhelyezett madáretetőkből. Vélhetőleg e mesterséges tápláléktöbblet nélkül nem élhetne e helyeken ilyen jelentős mókusállomány.

Az etetés mellett mesterséges mókusodúk kihelyezésével is segíthetünk. Megóvásuk érdekében ugyanakkor a parkok öreg fái, az idős lucfenyők, tölgyek, diófák, mogyoróbokrok meghagyásával tehetünk még igazán sokat. Ugyanez vonatkozik a természetes élőhelyekre. Az idős, kellően magas biodiverzitású erdők segíthetik az állomány stabil fennmaradását.