By Denes 2023-11-19 In emlősök, Ismeretterjesztés, védett állatok

Védd Te is a denevéreket, hogy védhessenek a szúnyogok ellen

Vannak bizonyos állatfajok, állatcsoportok, melyeknek egyszerűen rossz a sajtója. Nincs ez másképp a denevérek esetében sem. A megítélés, megközelítés persze nagyban függ attól, hogy a világ mely táján járunk. Míg Európában sokszor negatívan tekintenek a denevérekre, addig például Kínában halhatatlannak tartják őket, és a boldogság, valamint az öröm szimbólumai.

Bejegyzésünk a Szegedi Távfűtő Zrt. és a Mondolo Egyesület Városmetamorfózis projektjének legújabb óriás falfestményéhez gyakorlati és ismeretterjesztő megoldások részeként készült el. Bemutatjuk ezen rendkívül hasznos, szúnyogpusztító állatok kulturális megítélését, tudnivalóit, kihívásait és hogy hogyan tudunk nekik segíteni a saját környezetünkben!

A lap alján találod a segítésükhöz szükséges információkat!

Denevérek a világ népeinek hiedelmeiben

így segíts a denevéreknek
Repülőkutyák

A jó megtestesítőjeként tekintenek rájuk egyes altaji népek is, sőt, Közép- és Dél-Amerikában, valamint Új-Guinea egyes területein a termékenységgel hozzák összefüggésbe.

Európában alapvetően a kereszténység helyezi más megvilágításba a denevéreket. Vélhetően éjszakai életmódjuk okán ugyanis a sötétséggel azonosítva tisztátalan állatokként kezeli, és az alvilág lényeiként azonosítja azokat.

A hazai megítélés is sajnos sok esetben negatív, ám nem volt ez mindig így. Nem is olyan rég még a démonok távoltartásnak legjobb módszerét látták abban, ha denevért szögeltek fejjel lefelé az istálló és a lakóépület ajtaja fölé.

Már sokakban sajnos csak az a minden alapot nélkülöző téves elképzelés él ezekről az éjszakai állatokról, hogy előszeretettel gubancolódnak az óvatlan emberek frizurájába. A számos tévhittel ellentétben azonban a denevérek teljesen ártalmatlanok, ugyanakkor rendkívül hasznos mivoltuk okán érdemes lenne megbarátkozni velük, ugyanis többek között elképesztő mennyiségű szúnyogot fogyasztanak

Fára mászó emlősök voltak

A denevérek (Chiroptera) rendje igen népes, a rágcsálókat (Rodentia) követve a második legnépesebb az emlősök között.

A több mint 1300 fajt felvonultató társaságban megtalálhatók egészen aprók, de meglepően nagyméretűek is. A dongódenevér (Craseonycteris thonglongyai) például a maga maximum 2 grammos tömegével alig nagyobb egy megtermett poszméhnél, így a világ legkisebb emlőse címet is elnyeri, míg az aranykoronás repülőkutya (Acerodon jubatus) tömege akár az egy kilogrammot is meghaladhatja.

E számos fajt felvonultató rend igen elterjedt is. A sarkvidékeket, mélysivatagokat és a legfélreesőbb óceáni szigeteket leszámítva a denevérek lényegében mindenhol megtalálhatóak, de a legfajgazdagabb terület mégis a trópusoké.

Nagydenevérek és kisdenevérek

patkósorrú denevér urbanology
Patkósorrú denevér a kisdenevérek közé tartozik

Rendszertanukat tekintve két megközelítéssel találkozhatunk. A tradicionális nézet szerint a denevérek rendje két alrendre bontható: a nagydenevérekére (Megachiroptera), melyben a repülőkutyaféléket (Pteropodidae) találjuk, illetve a kisdenevérekére (Microchiroptera), melyben az összes többi családot.

Egy újabb megközelítés azonban Yangochiroptera és a Yinpterochiroptera alrendekre bontja a Chiroptera-t, melyek közül az elsőben a nagydenevérek mellett még néhány kisdenevér család is helyet kap. Ezen újabb rendszertani besorolásra bizonyos molekuláris genetikai vizsgálatok eredményei szolgáltattak okot. 

A denevérek eredete meglehetősen régre nyúlik vissza. Őseiről konkrét fossziliákkal nem rendelkezik a tudomány, ám támaszkodhatunk elméletekre e témában. Feltételezhető, hogy a denevérek ősei repülni nem képes, fára jól mászó, éjszakai életmódot folytató rovarerő emlősök voltak.

Az ősdenevérek valószínűleg aktív repülésre még nem voltak képesek, valószínűbb, hogy fákról fákra ugráltak, melyben a repülőmakiéhoz (Cynocephalus variegatus) hasonlatos, evolúciójuk során fokozatosan fejlődő szárnyhártya segíthette őket.

Ugrálás után vitorlázás

Később a kézközépcsontok megnyúlásával, illetve az azok közé feszülő vitorlával váltak aktív repülővé. Hogy ez pontosan mikor történt, arról pontos adatok nem állnak rendelkezésre, ám egy 75 millió évvel ezelőttről származó bagolylepke lelet segíthet megközelítőleg időben elhelyezni az eseményt.

Minden ismert élő és kihalt bagolylepke képes ugyanis érzékelni az ultrahangot. Ezen képességük teszi lehetővé, hogy nagyobb eséllyel kerüljék el az ultrahangokkal tájékozódó denevéreket. Ebből tehát két dologra is következtethetünk. Az egyik, hogy vélhetőleg 75 millió éve már léteztek denevérek, a másik, hogy már ekkor is ultrahangokkal tájékozódtak. Mindent összevetve az első denevérek megjelenése hozzávetőlegesen 100–65 millió évvel ezelőttre tehető.

Repülésre optimalizált test

A denevérek testfelépítése repülésre optimalizált, a repülő életmódhoz tökéletesen alkalmazkodott. Karcsú és kúp alakú testük áramvonalas. Fejük a rövid nyaknak köszönhetően szinte összeolvadt a törzsükkel. Szintén az aktív repülést segítendő a denevérek szíve és tüdeje kifejezetten nagy teljesítményre képes. A mellső végtagok megnyúlva lényegében szárnyakká alakultak, a másodiktól kezdve mindegyik ujjuk erősen meghosszabbodott, amik közt egy vékony bőrredő, a vitorla feszül, mely elér egészen a lábakig, így alkotva a repülésre lehetőséget biztosító hatalmas felületet.

A vitorla több részre osztható: az ujjak között feszül a kézvitorla, az ötödik ujj és a láb között az öregvitorla, a lábak közt, pedig a farokvitorla. A felkar és az alkar közti részt szélfogónak nevezik. Testüket borító sűrű szőr elfedi az apróbb egyenetlenségeteket, ennek köszönhetően még áramvonalasabbak.

Persze ahány faj, illetve fajcsoport, annyi féle megjelenési forma, ahogy azt már a dongódenevér és a replőkutya esetében szemléltettük. Európa legnagyobb faja egyébiránt a nagy patkósdenevér (Rhinolophus ferrumequinum), míg a legkisebb a közönséges törpedenevér (Pipistrellus pipistrellus). Az előbbi vitorlafesztávolsága 34–40 cm, testtömege pedig 16,5–34 g, míg az utóbbi 19–25 cm vitorlafesztávolsággal és 3–9 g testtömeggel bír.

Barna hosszúfülű denevér
Barna hosszúfülű denevér

A denevérek esetén persze nem csak méretbéli különbségeket találunk a fajok között, szembeötlőek egyéb morfológiai sajátosságuk is. Ami például a denevérfüleket illeti: ahány faj, annyi féle. Egyes esetekben, például a rőt koraidenevérnél (Nyctalus noctula) denevérléptékkel mérve apró, a fejnél rövidebb fülkagylókat találunk. Más fajok ugyanakkor, mint a szürke hosszúfülű denevér (Plecotus austriacus), kifejezetten nagy fülkagylóval büszkélkedhetnek.

Ahogy a fülek, úgy az orr is sokféle a denevérvilágban. Az orron található jellegzetes képletről kapták a nevüket a patkósdenevér-félék (Rhinolophidae). A simaorrú denevérek (Vespertilionidae) orráról e képlet hiányzik.

A denevérek általában rövid farokkal bírnak, ám itt is vannak kivételek. Az egérfarkú denevért (Rhinopomatidae) kifejezetten hosszú, egérszerű farok jellemzi. 

Nincs több repülő emlős

A denevérek az egyetlen aktív repülésre képes csoport az emlősök körében. Mindezt ráadásul nagyrészt az éjszaka során teszik. Ehhez mérten a tájékozódásuk is egyedi. Az olasz természetkutató, Lazzaro Spalanzani már a 18. század végén vizsgálódott e témában.

A baglyok és a denevérek tájékozódását vetette össze. A kísérlet során arra jutott, hogy míg a baglyoknak a tájékozódáshoz szükségük van legalább egy minimális fényre, vagyis a látásukra támaszkodnak, addig a denevérek megvakítva is tökéletes biztonsággal repülnek. A levont tapasztalatokból arra a következtetésre jutott, hogy a denevérek a „fülükkel látnak”. Nem is állhatott volna közelebb a megoldáshoz.

A harmincas évekig a pofájukon található finom szőröknek tulajdonították a páratlan tájékozódóképességüket, ám az ultrahangtartományban is halló mikrofonok kifejlesztésével sikerült bizonyítani, hogy a denevérek tájékozódásukhoz a gégefőben képzett magas frekvenciájú hangokat használják.

Fajtól függően a speciális orrszervükön (patkósdenevérek), illetve a szájukon (simaorrú denevérek) adják ki e hangokat, melyeket a tereptárgyakról, zsákmányról visszaverődve a fülükkel fognak fel. Az ultrahangnak köszönhetően minden irányban képesek képet alkotni a környezetükről. E tájékozódás sokkalta hatékonyabb az emberi látásnál, egyes fajok a 0,1 milliméter vastag nejlonszálat is észreveszik.

A tájékozódást segítő ultrahangok mellett az emberi fül számára is hallható hangokat is hallatnak. Ezek főként szociális hangjelek.
Habár az ultrahang használatával szinte tökéletes tájékozódásra tettek szert, a denevérek nem vakok, a szemüket is használják az orientálódásuk során.

Táplálkozásuk

denevérek etetése táplálkozása
Denevérek etetése. Forrás: Bosnyák János, Kiskunsági Nemzeti Park

A denevérek táplálkozásukat tekintve is igencsak sokfélék. Legtöbbjük, közel 70%-uk, illetve a hazai fajok is, rovarevők. Méretüktől, vadászati stratégiájuktól függően különböző ízeltlábú fajokat, tehát nem csak rovarokat fogyasztanak.

A rőt koraidenevér előnyben részesíti a nagyobb méretű rovarokat, a kis patkósdenevérek sok lepkét fogyasztanak, míg a közönséges denevér (Myotis myotis) a földről is zsákmányol futóbogarakat.

Az ember számára igen hasznos közönséges törpedenevér (Pipistrellus pipistrellus) pedig egyetlen éjszaka leforgása alatt akár a saját testsúlyának többszörösét kitevő szúnyogmennyiséget is képes elpusztítani.

A denevérek között akadnak kisebb gerinceseket is fogyasztók, sőt egyes fajok az alkalmi dögevéstől sem zárkóznak el. Az Ausztráliában honos nagy testmérettel büszkélkedő fakó álvámpír (Macroderma gigas) még a rágcsálópopulációk szabályozásában is szerepet játszik. A húsevés egyik érdekes fajtája a halevés. Ilyen étrenddel többek között a nagy halászdenevér (Noctilio leporinus) él.

1400+ faj negyede növényevő és mindössze 3 fogyaszt vért

A denevérekről sokaknak természetesen azonnal a vámpírok jutnak eszébe. Szögezzük le azonban, hogy Európában egyetlen faj sem fogyaszt vért, sőt a világ 1400-nál is több denevérfaja közül is csak három vérszopót találunk. Az egyik közülük a rőt vérszopódenevér (Desmodus rotundus).

Bár meglepően hangozhat, a denevérfajok mintegy negyede él növényi étrenden. Amíg sokuk gyümölcsevő, mint például a jamaicai gyümölcsdenevér (Artibeus jamaicensis), addig egyesek, például a Rousettus-fajok alkalmilag virágszirmokat is fogyasztanak.

A növényi táplálék fogyasztásának egyik válfaja a nektárevés. Az afrikai hosszúnyelvű denevér (Megaloglossus woermanni) a nektárfogyasztásra specializálódott hosszú nyelvéről kapta a nevét. A nektárevő fajok a beporzásban, míg a gyümölcsevők a magok terjesztésében játszanak kiemelt szerepet. 

Vonuló denevérek

Az állatvilágban a földörténet során számos fajnál megjelent a vonulás jelensége. Bizonyos rovarfajok, mint például a pompás királylepke (Danaus plexippus), vagy más néven Danaida-lepke, akár több ezer kilométert is megtesznek vonulásuk során.

E jelenség legismertebb példája persze a madárvonulás, ami szintén rengeteg válfajjal bír. Azt azonban már kevesen tudják, hogy a denevérek között is találunk vonuló fajokat. Akárcsak a madarak esetében, itt is fajra jellemző a vonulás mikéntje: eltér a távolság és a telelőhely is.

rőt koraidenevérek panelház szigetelésében
Rőt koraidenevérek – Forrás: Index.hu

A durvavitorlájú törpedenevérek (Pipistrellus nathusii) ÉK-DNY irányi irányban akár 1000 km feletti távolságot is megtéve egész Európát átszelik, amíg nyári szállásukról a telelőterületükre érkeznek. A rőt koraidenevér már kisebb távot utazik: a Tisza árterétől a Bükkig repül télre.

Van, hogy fecskékkel vonulnak együtt

A denevérvonulás néha igen látványos, ahogy nagyobb csapatban repülve megpillantjuk őket. Mi több, megfigyeltek olyan esetet is, amikor a denevérek több száz fős csapata fecskékkel együtt vonult.

De hova is vonulnak a denevérek? És főként miért? Ahhoz, hogy e kérdésekre választ kaphassunk, egy még fontosabb kérdést kell feltennünk.

Mit csinálnak télen a denevérek?

A melegebb égövek, például a trópusok, denevérei számára táplálék egész évben rendelkezésre áll, ám a mérsékelt égöv alatt már korántsem ilyen könnyű a denevérlét.

A hazánkban előforduló mintegy 28 denevérfaj mindegyike néhány alkalmi kivételtől eltekintve rovartáplálékkal él. Ez a nyáron viszonylag könnyen beszerezhető táplálékbázis a téli időszakra lényegében teljesen megszűnik. A minden évben megismétlődő jelenségre sok állatfajhoz hasonlóan a denevérek is előálltak egy megoldással. Téli álmot alszanak.

Barlangi lakosztály téli álomhoz. Fotó: Gulyás Attila
Barlangi lakosztály téli álomhoz. Fotó: Gulyás Attila

A táplálékban gazdag időszakban a barna zsírszövetben felhalmozott, és  tárolt tartalékból fedezik a túléléshez szükséges energiaigényüket. Ám, hogy e raktár a tél során egészen biztosan kitartson, kénytelenek lelassítani az anyagcseréjüket. Ekkor a légzésük és a pulzusuk is elképesztően lecsökken, míg a testhőmérsékletük 5-8 °C körülire hűl. Egy denevér átlagos pulzusa 300 ütés/perc.  Ehhez képest a hibernáció állapotában percenként mindössze néhányszor dobban a denevérszív. A légzésük is lelassul, félóránként csupán egyszer vesznek levegőt.

Megfelelő körülmények kellenek a hibernációhoz

A téli álom viszont nem folyamatos, a tél során néhány alkalommal felébrednek inni. A telet a denevérek különböző helyszíneken (barlangok, odúk, repedések) vészelhetik át.

A közös kritérium e helyekben, hogy fagypont feletti és állandó hőmérséklettel bírjon, a denevérek számára optimális páratartalom jellemezze, mindemellett pedig sötét és zavartalan legyen.

Ha túl meleg, akkor a testhőmérséklet nem csökkenhet le az optimális szintre, ennek következtében a denevérek hamarabb élik fel a tartalékiakat.

Ha pedig túl száraz a levegő, túl sokszor kell felkelniük a szomjukat csillapítani, ami megint csak problémás lehet az állatok számára. Nagyon fontos tudni, hogy a téli álmot alvó denevéreket nem szabad zavarni, tilos őket felébreszteni! Ugyan az említett okokból kifolyólag maguktól is felkelnek pár alkalommal, de a zavarás ezen ébredések számát drasztikusra emelheti, ami akár a denevérek pusztulásával is járhat.

Persze nem minden esetben vonulnak. A rőt koraidenevér esetében az is előfordulhat, hogy a nyáron használt faodúkban, esetleg panelházak dilatációs réseiben telel át többedmagával. Ilyenkor több egyed közösen használja telelésre az odút, amit a saját testük melegével tartanak állandó hőmérsékleten. 

Szaporodásuk érdekességei

A denevérek szaporodását számos érdekesség gazdagítja. Sok mérsékelt övi állatfaj esetében a párzási időszak a tavaszra tevődik. A denevérek esetében mindez egészen máshogy alakul. A denevérnászra nyár végén, de még inkább ősszel kerül sor. Fajonként, fajcsoportonként eltér a párzás menete.

A vízi denevérek például nászbarlangokat (Myotis daubentonii) keresnek fel e célra, melyek akár nagy távolságra is eshetnek a nyári szállásként használt faodúktól. A fentebb már taglalt vonulásuk első állomása épp ezek a nászbarlangok, majd a párzást követően innen vonulnak tovább a téli szállásra, ahol a téli álmukat alusszák. Nászbarlangból kevesebb van, mint a telelésre használt barlangszállásból. Ez biztosítja, hogy a párzani szándékozó denevérek biztosan megtalálják egymást.

A szaporodás másik érdekessége, hogy a párosodást követően a hazai fajok esetében a hosszúszárnyú denevér (Miniopterus schreibersii) kivételével nem történik meg azonnal a petesejt megtermékenyítése, hanem arra csak tavasszal kerül sor. A táplálékszegény téli időszakot követő tavaszi rovarbőséggel indul csak meg a magzat fejlődése.

Némiképp hasonló megfontolással történik ez, mint az európai őz esetében (Capreolus capreolus), ahol szintén az a cél, hogy az utód ne az ínséges téli hónapokban lássa meg a napvilágot. Lényegi különbség ugyanakkor, hogy az őz esetében megtörténik a fertilizáció, ám a petesejt hólyagcsíra állapotban megáll a fejlődésben (embrionális diapauza).

Az egyes denevérfajokat különböző hosszúságú vemhességi idő jellemzik. A nagyobb testméretűek hosszabb, a kisebbek rövidebb ideig vemhesek. A szülést követően az utódokat pár napig az anyjuk magukon hordják, de később már a nappali szálláson hagyják őket, majd a nyár előrehaladtával elérik röpképességüket, és önállósulnak.

A nappalozóhelyekről

Tekintve, hogy a denevérek éjjeli életmódot folytatnak, így a nappalt töltik pihenéssel. Ezért aztán nekik nem éjszakázó-, hanem nappalozóhelyekre van szükségük. E nappali szállások különfélék lehetnek, de közös bennük, hogy védelmet és nyugalmat biztosítanak az ott pihenő egyedeknek.

Alapvetően három típusát különböztetjük meg a denevéreknek aszerint, hogy milyen szálláshelyet választanak.

Odulakók

Az első csoportba a fitofil fajok tartoznak. E fajok a fák valamely részéhez kötődnek, tehát nem minden esetben az odúkat választják.

Egyes fajok, mint például az újvilági trópusokon élő ormányos denevérek (Rhynchonycteris naso) a víz fölé hajló fák törzsére telepszenek kis létszámú kolóniáikkal. Rejtőszíneiknek köszönhetően tökéletesen beleolvadnak környezetükbe. Más fajok inkább a lombkorona ágait részesítik előnyben. Ilyenek a különböző repülőkutya (Pteropodidae) fajok, melyek a fák ágain lógva nappaloznak.

Minél nagyobb egy faj testmérete, annál nagyobb az együtt nappalozó csoport egyedszáma, ugyanis a nagyobb méretű denevérek kevésbé tartanak a ragadozóktól, mint kisebb méretű rokonaik.

Több, mint 20 olyan denevérfaj ismert, amely a maga készítette levélsátorban nappalozik. A karibi fehér sátorgyártó denevér (Ectophylla alba), ahogy a neve is mutatja az egyik ilyen faj. A fehér bundájú denevérek a rákollóvirág (Heliconia) nagy leveleit harapdálják meg oly módon, hogy azok lefelé hajolva sátrat alkossanak.

Az öreg fák részben levált kérge alatt kialakuló kéregzsbekben találják meg nappalozóhelyeiket a durvavitorlájú törpedenevérek (Pipistrellus nathusii).
Az idősebb, vastagabb törzsű fákban kialakuló odúkban is számos faj találhat otthonra. A rőt koraidenevér egyes egyedei az egész évet, még a párzási időt is ilyen odúkban tölthetik.

A fában való telelés során egyes egészen apró denevérfajok a nagyobb lárvajáratokat is használják. Ilyen fajok a törpedenevérek (Pipistrellus), melyek a nagy farontólepke (Cossus cossus) lárvajárataiban lelhetnek számukra alkalmas telelőzugokra.

Előfordul, hogy egy fa törzse belül akár több méter magasságig is kikorhad, és számos bejárattal bír. Ez ideális kölykezőszállás számos denevérfajnak. Ilyen többek között a kis patkósorrú-denevér (Rhinolophus hipposideros), a közönséges denevér (Myotis myotis) vagy a tavi denevér (Myotis dasycneme). Egykor a nagy kikorhadással bíró öreg fák igen jelentős szerepet játszhattak a denevérek szaporodásában.

Sziklalakók

Az második csoportban a litofil fajokat találjuk. E fajok sziklarepedésekben, vagy barlangokban vernek tanyát. A barlangok kiegyenlített klímájuknak köszönhetően igen vonzóak, így bennük egyszerre akár több faj egyedei is megtalálhatóak.

Alkothatnak vegyes csoportokat, ilyenkor akár 10 faj egyedei is együtt lehetnek, de az is megfigyelhető, hogy a különböző fajok a barlang különböző klimatikus adottságaival rendelkező részeit veszik birtokba.

A már sajnos megritkult hosszúszárnyú denevér (Miniopterus schreibersii) egyedei egykor többezres kolóniákban zsúfolódtak össze a barlangok mennyezetein. A nagy patkósdenevérek (Rhinolophus ferrumequinum) már lazábban, de viszonylag nagyobb egyedszámban is függeszkedhetnek, míg a kis patkósdenevérek (Rhinolophus hipposideros) egymástól nagyobb távolságokban pihennek.

A barlangok természetesen lehetnek nyári- és téli szállások, de a denevérnász színhelyéül szolgáló nászbarlangok is. Sok denevér a barlangok folyamatos emberi zavarása elől menekülve mára inkább a felhagyott bányákat preferálja.

Habár a bányák ember alkotta létesítmények, az itt nappalozó denevéreket mégis a litofil csoportba soroljuk. Ezzel el is érkeztünk harmadik csoportunkhoz.

A házlakók

A harmadik csoportban ugyanis az antropofil fajokat, vagyis ember építette szállásokat előnyben részesítőket találjuk. Néhány denevérfaj képes volt alkalmazkodni a változó feltételekhez, és meg tudta hódítani az ember alkotta objektumokat is. Padlások, templomtornyok, pincék, hídpillérek, sőt panelházak váltak az új szálláshelyekké. A közönséges denevérek (Myotis myotis) nyáriszállásként hasznosíthatják a templomtornyokat több száz fős kolóniákat létrehozhatva azokban.

Nem használt pincék gerendáin, mennyezetén függeszkedve szürke hosszúfülű-denevérrel (Plecotus austriacus) találkozhatnak a szerencsések, míg a meleg és szellős kastélypadlásokat a nagy patkósdenevérek vehetik birtokukba. Az eredetileg odúlakó rőt koraidenevérek olyannyira jól alkalmazkodtak a városi környezethez, hogy a panelházak dilatációs hézagaiban akár még át is telelhetnek.  

Az, hogy egy denevér milyen szálláshelyet választ, nincs kőbe vésve. Épp a fentebb említett rőt koraidenevér jó példa erre. Egyes egyedei a mai napig öreg fák odvaiban vernek tanyát, míg mások a panelekben. A vízi denevérek szintén faodvakat választanak nyári szállásuk gyanánt, hogy aztán a nászidőszakban nászbarlangokat felkeresve párosodjanak, azt követően pedig tovább álljanak a telelésre alkalmas barlangok felé. Sőt, az is előfordulhat, hogy visszatérnek a nyári szállásként használt odúba telelni. 

Európai problémáik

A denevérek száma egész Európában csökkenő tendenciát mutat, és e jelenség sajnos több okra vezethető vissza. Az élőhelyek átalakulása, a szálláshelyek és vadászterületek csökkenése, a fényszennyezés, a vegyszeres rovarirtás, valamint a klímaváltozás mind-mind negatívan hatnak az egyedszámokra.

Az öregerdők eltűnéséhez vezető nem megfelelő, intenzív erdőművelés az odúlakó denevérek, például a nyugati piszedenevér (Barbastella barbastellus) létét fenyegeti, hiszen az öreg, odvas, korhadt fák az ilyen erdőgazdálkodási gyakorlat mellett eltűnnek. A barlanglakó fajokat a megélénkült turizmus, a barlangokban egyre inkább érezhető emberi zavarás veszélyezteti. E zavarás okán a hosszúszárnyú denevér (Miniopterus schreibersii) is egyre nehezebben találja meg a zavartalan szálláshelyeit.

Az olyan fajok, mint a rőt koraidenevér tudtak alkalmazkodni a városi környezethez, de más, érzékenyebb fajok nem, ám még e faj egyedei is pórul járhatnak egy rosszul kivitelezett panelházszigetelés következtében.
A klímaváltozás során beálló száraz időszakok során a denevéreknek messzebb kell repülniük a vízért, de a melegedő klíma a téli álomban töltött időszak során is okozhat bajt.

A hazai 28 denevérfaj mindegyike védett, sőt, közölük 8 fokozottan védett. Érdemes is rájuk vigyáznunk, hiszen rovarfogyasztásukkal igen jelentős szerepet töltenek be az ökológiai rendszerek működésében. Táplálkozásuk során rendkívül sok gazdasági kártevőt és szúnyogot pusztítanak el. Mindez különösen annak fényében figyelemreméltó, hogy a változó klíma hatására egyre több rovarfaj jelenik meg hazánkban, amelyek könnyű szerrel lehetnek az emberre is veszélyes kórokozók hordozói.

Segítsünk rajtuk, hogy segíthessenek rajtunk

Igyekezzünk tehát megóvni a denevérek természetes élőhelyeit, például az öregerdőket és a zavartalan barlangokat, de próbáljuk meg azt is elfogadni, hogy a Föld nem csak a miénk.

A házak vastag szigetelésében hangosan ciripelő denevéreknek is legalább annyi joguk van az élethez, mint nekünk. Üldözésük helyett tehát próbáljunk megbarátkozni az egyébként is hasznos jelenlétükkel. 

Ha pedig véletlenül berepülne a szobába egy denevér, ne essünk pánikba! Először is, ő biztosan jobban fél, mint mi. Megpróbálhatjuk kinyitni az összes ablakot, hogy a lekapcsolt villanynál magától is kitaláljon a szabadba. Előfordul, hogy ez nem jár sikerrel. Ebben az esetben megfoghatjuk, de csak kesztyűben. Ezt viszont a lehető legóvatosabban tegyük, nehogy kárt tegyünk bennük. Elengedni csak éjszaka, sötétben szabad.

Ha nappal fogtuk meg, akkor tegyük egy kisebb dobozba, melyet előzőleg szellőzőlyukakkal láttunk el. A szomjoltásról pet palack kupakjába töltött vízzel gondoskodhatsz. Ha leszállt az est, akkor elengedhetjük hívatlan vendégünket. Tegyük például az ablakpárkányra, de sose dobjuk fel a levegőbe!

Ha sérült, akkor értesítsük a területileg illetékes nemzeti park igazgatóságot, és a segítség érkezéséig tartsuk a dobozban, nyugalomban. 

Denevérodú készítése

Denevérodu készül. Forrás: MTI
Denevérodú készül. Forrás: MTI

Ha pedig segítenénk a denevéreket, arra is van lehetőség. Ácsoljunk nekik denevérodút!

Alapanyagul 2,5 cm vastag deszkát válasszunk. A bejárati nyílás alul helyezkedjen el, és ne legyen szélesebb 2,5-3 cm-nél.

Az odú hátsó fala nyúljon lefelé túl. Ez szolgál majd leszállópályául. Erre érdemes keresztbe vékony deszkacsíkokat erősíteni létrafok gyanánt. Ezáltal könnyebb dolguk lesz a denevéreknek a landolást követő bemászásban. Az odú belső tere lehet osztott, a térelválasztók egymástól 1,5-2,5 cm-re legyenek.

Fontos, hogy az odú illesztései pontosak legyenek, hogy se a fény, se a huzat ne járja át, de ha kifejezetten nagy denevérházat építünk, akkor gondoskodni kell a szellőzésről az odú falán húzódó résekkel.

Érdemes a külső felületet kezelni, amire sötétebb színű anyagot célszerű választani, mely jobban „nyeli” a napfényt, így melegebb lesz az odú belsejében. A belső felületet ne kezeljük, de a denevérek kapaszkodását segítve érdemes összekaristolni azt, esetleg fűrésszel finoman meghúzgálni. 

Legjobb a házunk oldalára kihelyezni olyan módon, hogy a napsütés a délutáni órákban érje, és legalább 3 méter magasan legyen. Ha fára tesszük, akkor vágjuk le az odú elé lógó oldalágakat, illetve törzshöz tegyük, ami alá érdemes a famászásra képes ragadozók ellen fémgallért erősíteni. A kihelyezett odút ne érje közvetlenül mesterséges fény, mert erre különösen érzékenyek a denevérek.

Ezt követően már csak várnunk kell az új lakók beköltöztét, akik aztán serényen nekilátnak majd vérszívók pusztításának.

Leave a reply